Nagybátyám a Ludovikán tanult franciául, 1957 márciusában először Párizsba érkezett, majd július 21-én Kanadába, és két év múltán, 1959- ben visszatért Párizsba. Ám 1960-ban, Hruscsov párizsi látogatásakor a franciák még mindig féltek a politikai emigránsoktól, ezért Hruscsov ottléte idejére Korzikára szállították őket, majd utána vissza Párizsba. A forradalom leverése utáni három hét az övék volt… 1957 február-márciusában a Mecseki Láthatatlanok itthon maradt maradéka gyülekezni kezdett „Márciusban Újra Kezdjük” jelszóval. A csoport tagjait március 14-én letartóztatták, az elsőrendű vádlott Petrus Józsefet halálra ítélték és 1958. március 5-én a pécsi börtönben felakasztották. A többiek súlyos börtönbüntetést kaptak.
Súlyos ítéletek, amnesztia
A Mecseki Láthatatlanok katonai vezetőjét távollétében halálra ítélték. Közel 30 év múlva amnesztiát hirdetett a magyar kormány. Félve jött haza. Először a rendszerváltás előtt ´82 nyarán, majd rendszeresen hazajárt találkozni a volt ludovikás társakkal. ´89-ben Nagy Imre újratemetése idején is hazajött. Elmentünk az egykori helyszínekre, a Mecsek-kapu előtti kanyarba, ahol november 6-án kézigránátköteggel járóképtelenné tettek egy tankot, s a pánikba esett, a tankból menekülni akaró, a lövegtoronyból őket gyalázó – állítólag részeg – magas rangú orosz tisztet lelőtték. Megnéztük Büdöskutat, ahol Rábai Tibor társuk halálos tüdőlövést kapott. Elmentünk Mánfára, környékén többször is visszafordítottak szovjet harci járművet, karhatalmistákat szállító teherautót. Megmutatta a pécsváradi rendőrőrs elleni támadás helyszínét is, ahol halálos fejlövést kapott a szabadságharcos osztagparancsnok, Málics Ottó. Végül Vágotpusztát, az egykori bázist, ahonnan több kisebb rajtaütést hajtottak végre.
