1982. november 5-én adták át a 338 férőhelyes Színház- és Hangversenytermet. A Színház- és Hangversenyterem megvalósulásához a legnagyobb segítséget természetesen a bánya nyújtotta. Banki kötelezettség vállalása révén a kivitelező Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat megkezdhette a munkát. Nehezítette a helyzetet, hogy egy korabeli Minisztertanácsi rendelet országosan tiltotta új színházak építését, mivel az állam, az Operaház felújítására fordította a művészeti beruházásokra felhasználható keretet. Ezt kijátszva, a komlói Színház- és Hangversenyterem a zeneiskola nagytermeként épült fel.
A tervek, elképzelések az építés folyamán többször módosultak, az anyagi lehetőségek szűkös volta miatt. A pénzhiány következménye, hogy a színpad nem rendelkezik zsinórpadlással, mivel a biztonságtechnikai előírások szerint, ebben az esetben vasfüggöny beépítésére is szükség lett volna. Ezt, nem bírta el a költségvetés. A pénzhiány következménye, hogy a színpadgépészeti berendezések – díszlettartók, függönyök – kézi mozgatásúak, s ez, a zsinórpadlás nélküli színpadon, lehetetlenné teszi számtalan színházi produkció előadását.
A fény- és hangtechnika is „egyszerűsödött” az építés során, valamint a kiszolgáló létesítmények, a „díszletek mögötti” világ is sok hiányossággal bír. Kevés az öltőző, nincs mindegyikben melegvíz, kevés a mellékhelyiség és a díszletek mozgatására, tárolására alkalmas terület. Mintha megfeledkeztek volna arról, hogy egy színházi előadás lebonyolításhoz, a színészeken kívül, jó pár ember összehangolt, precíz munkája szükséges. Díszletezők, öltöztetők, technikusok, ügyelők, akiknek speciális munkájához megfelelő infrastruktúra kell, s ha éppen nincs dolguk, részükre valamilyen várakozási lehetőség szükségeltetik.
Sokkal jobb a helyzet a közönséget kiszolgáló létesítményeknél. Az előcsarnok, a foyer, és maga a színházterem mind látványában, mind funkciójában impozáns, bár itt is akadnak negatívumok. Az előcsarnok galériájára Melocco Miklós:József Attila oltárcímű domborműve került, mely alkotás igazi ékessége az intézménynek. Az előcsarnokban található büfé egy kissé „félresikeredett”. Mintha nem gondoltak volna rá a tervezők, és utólag alakították volna ki. A raktár egy szinttel lejjebb, a zenekari árokból nyílik, a közönség kiszolgálása pedig, a szűk pult miatt nehézkes. A 338 főt befogadó intézményhez, ki tudja milyen meggondolásból, 200 fős ruhatárat terveztek, utólag kellett bővíteni.
A nézőtér egyszerű és szép kialakítása és berendezése a belsőépítész, Uherkovics Ágnes érdeme. A nézőtéri világítással kombinált faborítású, hangterelő elemek, valamint a plüssborítású széksorok kellemes hangulatot teremtenek. Kár, hogy az akusztikai tervezés a színpadi világítás lehetőségeit megrövidítette, hiszen a fent említett hangterelők sok esetben zavarják a reflektorokat. Ezen hiányosságok és tervezési hibák kritikáját szemléletes módon fogalmazta meg Ascher Tamás rendező. A színház emlékkönyvébe írt bejegyzésében tipikusan „szocreál” épületnek nevezte az intézményt, ami „nagyon elegáns, de dolgozni nem lehet benne”.
A dicséretes szándékot, hogy Komlónak színházterme legyen, a pénztelenség és talán a hozzá nem értés – a „kicsi is, savanyú is, de a mienk” elve – félmegoldások elfogadására kényszerítette. Sajnos mindezen hiányosságok és negatívumok, az építtető Városi Tanács legjobb szándékai ellenére is, behatárolták az intézmény működését és behatárolják jövőbeni lehetőségeit is.
