Szektorlabda

    1 pontot megtartott előnyéből a címvédő Vasi GE, ezüstérmesek Fülöpék

    Amióta négyfordulós az NB I-es csapatbajnokság, még sosem érkezett ilyen sűrű tabellával a mezőny Komlóra. A dobogón mindössze 3-3 pont volt a különbség az éllovas Vasi-Komló I.-Tesi I. trió között, és akár még a 4. helyezett is követhette volna a már korábban kiesett DÖKE Komlót az NB II-be.

    NB I. 4. forduló, Komló

    Évek óta arról beszélnek gombfoci berkekben, hogy erős, kiegyensúlyozott a mezőny – most a forduló előtti tabella is ezt mutatta – minden mérkőzésnek komoly tétje volt.

    Az éllovasok fej-fej mellett haladtak, mindenki győzelmekkel vette az akadályokat. A dobogósok egymás ellen döntetleneket játszottak, viszont a verseny közepén a Vasi GE döntetlent játszott a Váccal, Szendrey-ék győzelmükkel élre álltak. Sajnos nem sokáig, mert a Szeged és a Testvériség I. elleni komlói döntetleneket kihasználta a Vasi és visszaelőzött, magabiztosan megnyerte fennmaradó mérkőzéseit. A fordulóban 21 pontot szerzett a DÖKE Komló I., 19-et a Vasi GE, mindkét csapat veretlen maradt, a kiemelkedő teljesítmény sem volt most elég, mert a címvédő szombathelyiek 1 ponttal többet gyűjtöttek.    

    II-es csapatunk már tét nélkül játszott, hiszen Szegeden eldőlt, hogy kiesett a Komló II. Többször szoros küzdelemre kényszerítette ellenfeleit II. csapatunk, de nem sikerült a pontok számát gyarapítani. Számítottunk erre, mert tudtuk, hogy „vékony” a keretünk létszámban is, és gyengült is – de azért vállaltuk, mert szakosztályunk 50 éves történelmében még nem volt két elsőosztályú csapata. A Komló II. mellé meglepetésre a Szeged csatlakozott másik kiesőnek.          

    Az NB I. végeredménye:

    Takács Zoltán Memorial – Fülöp a győztes

    Szakosztályunk egyéni versennyel emlékezett egykori válogatott és sokszoros bajnok játékosára, Takács Zoltánra. A megnyitón Zoli családja is részt vett, Zoli fia, Ervin végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást.  Versenyünkre 20 játékos nevezett, köztük 6 első-, és 10 másodosztályú résztvevő jelezte a mezőny erősségét. A csoportmérkőzéseket követően alakult ki a legjobb 16 mezőnye, ahonnan az egyenes kieséses szakaszban döntötték el a végső sorrendet a legjobbak. Fülöp Elemér jó játékkal a döntőig menetelt, ahol Mártonfit is legyőzte, és már 3. alkalommal tartotta Komlón a Takács Zoltán Memorial győztesének járó kupát. Szendrey szerezte meg a bronzérmet, Gyozsán a III. osztályban győzött, Kelemen ugyanitt ezüstérmes, míg Bíró minősítés nélküli kategóriában volt a legjobb úgy, hogy az előkelő 11. helyen végzett.

    Idén már csak a Tizek és a Palota Kupa versenyen veszünk részt december elején.  

    2025. 11. 09.                                                                                    Gyozsán Zoltán     

    Több eredmény

    Generic selectors
    Exact matches only
    Search in title
    Search in content
    Post Type Selectors